Tóth Viktória

Kerekítő foglalkozásvezető, Gyermekjóga oktató

2002-ben végeztem a Kaposvári Egyetem CSVM Pedagógiai Főiskolai Karán óvodapedagógus-tanító szakon.

A főiskola elvégzése után fél évet dolgoztam Angliában babysitterként, majd a következő fél évben napközis tanítói munkát láttam el Magyarországon.
Ezután 5 évig dolgoztam Budapesten a VI. kerületi “Ovi-Suli”-ban tanító és óvodapedagógusi munkakörben.

2007-ben nemzetközi angol középfokú nyelvvizsgát szereztem.
2008 őszén költöztem Írországba, ahol 1,5-2 éves korú gyerekekkel foglalkoztam egy magánóvodában. Már akkor elkezdett foglalkoztatni a mondókák, lovagoltatók “világa”, bár ekkor ezek után még angol nyelven “kutattam”.
2010-ben megszületett kisfiam, Bende, 2011-ben kislányom, Kincső.
Rengeteget énekeltem, mondókáztam nekik pici koruktól fogva, hiszen pedagógusként tisztában vagyok ezek jótékony hatásaival. Mindenképp szerettem volna őket külföldön magyar közösségbe járatni, minél korábban, így 2012-től rendszeres résztvevői lettünk a Kerekítő Mondókás Móka foglalkozásainak Írországban, ahol rengeteg új mondókával és dallal gazdagítottam a saját- és gyermekeim tudását egyaránt.
2013 szeptemberétől csatlakoztam a Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda pedagógusai közé.     Két évig az óvodai csoport életét szerveztem, és gazdagítottam minden tudásommal.
2014. őszén elvégeztem a Kerekítő tanfolyamot és folytattam kolléganőm által elkezdett Kerekítő Mondókás Móka foglalkozásokat, mellette “miniovis” foglalkozásokat tartottam havi rendszerességgel 2-4 éves gyerekeknek.
Hazaköltözésem után, 2015 szeptemberétől ismét Magyarországon kezdtem el tevékenykedni, akkor már Kerekítő foglalkozásvezetőként, majd 2016-tól Dunaharasztin a Manófalva Óvoda intézményvezető pedagógusaként kerekítettem jókedvre az óvodás gyermekeket, Kerekítő Zeneovi foglalkozásokkal, mellette működött a baba-mama csoportom is.

Jelenleg CSEPP VILÁG GYERMEKFOGLALKOZÁSAIM keretében több helyszínen folynak Kerekítő baba-mama és Kerekítő Zenebölcsi foglalkozásaim, emellett gyermekjógát, gyermekangolt és ayurvédikus babamasszázst is oktatok.

A mai napig fontosnak tartom a magyar nyelv ápolását, a hagyományaink, népi kincseink, értékeink megőrzését. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ezt minél több magyar kisgyermeknek és családnak átadjam határon innen és túl.

„Soha ne add fel önmagad és az álmaid! Szállj szabadon, mint a madár, ne hagyd, hogy a világ letörje szárnyaid! Ahhoz, hogy ne csak létezz, hanem élj, önnön lényeged őrizd meg, és bízz a sorsodban. Járd a saját utad! Légy önmagad! Ami jön, fogadjátok, ami megy engedjétek…”

(Kalkuttai Szent Teréz Anya)

Infó:

Telefon: +36 30 543 1898

E-mail: cseppvilag2022@gmail.com

Facebook: CSEPP VILÁG

 

Szakterületek:

Kerekítő foglalkozásvezető
Gyermekjóga oktató
Ayurvédikus babamasszázs oktató

 

2002-ben végeztem a Kaposvári Egyetem CSVM Pedagógiai Főiskolai Karán óvodapedagógus-tanító szakon.

A főiskola elvégzése után fél évet dolgoztam Angliában babysitterként, majd a következő fél évben napközis tanítói munkát láttam el Magyarországon.
Ezután 5 évig dolgoztam Budapesten a VI. kerületi “Ovi-Suli”-ban tanító és óvodapedagógusi munkakörben.

2007-ben nemzetközi angol középfokú nyelvvizsgát szereztem.
2008 őszén költöztem Írországba, ahol 1,5-2 éves korú gyerekekkel foglalkoztam egy magánóvodában. Már akkor elkezdett foglalkoztatni a mondókák, lovagoltatók “világa”, bár ekkor ezek után még angol nyelven “kutattam”.
2010-ben megszületett kisfiam, Bende, 2011-ben kislányom, Kincső.
Rengeteget énekeltem, mondókáztam nekik pici koruktól fogva, hiszen pedagógusként tisztában vagyok ezek jótékony hatásaival. Mindenképp szerettem volna őket külföldön magyar közösségbe járatni, minél korábban, így 2012-től rendszeres résztvevői lettünk a Kerekítő Mondókás Móka foglalkozásainak Írországban, ahol rengeteg új mondókával és dallal gazdagítottam a saját- és gyermekeim tudását egyaránt.
2013 szeptemberétől csatlakoztam a Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda pedagógusai közé.     Két évig az óvodai csoport életét szerveztem, és gazdagítottam minden tudásommal.
2014. őszén elvégeztem a Kerekítő tanfolyamot és folytattam kolléganőm által elkezdett Kerekítő Mondókás Móka foglalkozásokat, mellette “miniovis” foglalkozásokat tartottam havi rendszerességgel 2-4 éves gyerekeknek.
Hazaköltözésem után, 2015 szeptemberétől ismét Magyarországon kezdtem el tevékenykedni, akkor már Kerekítő foglalkozásvezetőként, majd 2016-tól Dunaharasztin a Manófalva Óvoda intézményvezető pedagógusaként kerekítettem jókedvre az óvodás gyermekeket, Kerekítő Zeneovi foglalkozásokkal, mellette működött a baba-mama csoportom is.

Jelenleg CSEPP VILÁG GYERMEKFOGLALKOZÁSAIM keretében több helyszínen folynak Kerekítő baba-mama és Kerekítő Zenebölcsi foglalkozásaim, emellett gyermekjógát, gyermekangolt és ayurvédikus babamasszázst is oktatok.

A mai napig fontosnak tartom a magyar nyelv ápolását, a hagyományaink, népi kincseink, értékeink megőrzését. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ezt minél több magyar kisgyermeknek és családnak átadjam határon innen és túl.

“A boldogság forrása nem rajtunk kívül, hanem bennünk van.”