Amíg ki nem próbálod, nem hiszed el, hogy a jóga boldogabbá tesz. Pedig képes az egész életedet megváltoztatni. A Harmónia Jógastúdióban bebizonyítom.

A jóga megváltoztat

 

Április 22. a Föld napja, de mivel éppen egybe esik a húsvét hétfővel, már most szeretnék róla írni egy kicsit. Nem környezetvédelemről lesz szó, bár annak kapcsán is szívesen elbeszélgetek bárkivel, hanem a jelmondatáról. Tudtad, hogy van ilyen is? Ráadásul nagyon találó, mert igazán sokat jelent és sok mindenre vonatkoztatható. A jógára meg pláne.

Gondolom, már szeretnéd tudni, mi az az egy jelmondat, amelyet a mozgalom annak idején a zászlajára tűzött. Mert a Föld napja tulajdonképpen egy mozgalomból nőtte ki magát világméretűvé.

 

A Föld napja mozgalom jelszava a jógára is tökéletesen vonatkoztatható

Egy amerikai egyetemista, Denis Hayes indította el még 1970. április 22-én

Earth Day Network néven, és szinte azonnal több mint 25 millió amerikai támogatta. Hazánk 1990-ben csatlakozott a mozgalomhoz, és azóta minden évben rengeteg eseményt, akciót szerveznek Magyarországon is.

Szóval a Föld Napja mozgalom egyik elhíresült jelmondata, amelyet én is szívesen magaménak érzek, az a következő:

„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Gondolom, sejted, hogy miért szeretem annyira. Tudod, én sem jógaszőnyegen születtem. Az én családom sem gyakorolt minden nap ászanákat vacsorakészítés előtt vagy után. Sőt. De valahogy mégis összehozott a sors a jógával, az életem pedig teljesen megváltozott miatta.

Engem a jóga alakított át testileg és lelkileg is, én pedig a segítségével a világot fogom megváltoztatni a magam számára. Mert a világ olyan, amilyennek látni akarjuk, amilyennek láttatjuk.

 

Milyen vagy, ha rossz a kedved?

Hányszor tapasztaltad, érezted már az alábbiakat, ha rossz kedved volt?

  • Bezzeg mindenki milyen boldog!
  • Naná, hogy még a kávémat is kiborítom.
  • Persze, hogy csak én lehetek ennyire szerencsétlen.
  • És természetesen megint elkéstem, otthon hagytam, elfelejtettem, elvesztettem stb. valamit.

Hiszen, ha rossz kedvünk van, a rosszat vesszük észre, vagy a jóra is csak rossz szemmel tudunk ránézni. Ez mind azért van, mert nem tudjuk kontrollálni az érzéseinket, a hangulatunkat. Nem tudjuk azt mondani, hogy már pedig beveszem azt a bizonyos nemtörődöm tablettát és akkor is jobban leszek.

  • Pedig, ha ismernénk magunkat,
  • ha ismernénk az emberi érzelmek működését,
  • ha rájönnénk, hogy vannak sokkal fontosabb dolgok is az életben, mint egy kiömlött kávé,

sokkal egyszerűbb lenne az életünk.

 

A jóga megváltoztatja a világodat

A jóga pedig ebben is segít: megmutatja az utat a nyugalom szigetére, elvezet az elfogadáshoz, a lelki megbékéléshez, a testi feloldódáshoz. Mi ez, ha nem egy teljes világ megváltoztatása? A te éppen rosszkedvű világodé, amelybe hajlamos vagy belesüppedni és ott jó sokáig elidőzni.

Minél többet jógázol, minél inkább megismered a lényegét, annál inkább meg tudod változtatni magadat, a sorsodat, a világodat. Emlékezz hát a Föld napja mozgalom jelszavára, és gyere el a    Harmónia Jógastúdióba jógázni. Meg fogod tapasztalni a változást. Hiszen „ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Namaste

.