Félsz a jógától? Nem mered elkezdeni? Pedig a jóga benned is benned van. Sőt, már alkalmaztad is, csak nem tudtál róla. Itt elmesélem, hogyan.

A jóga nem a jógaszőnyegen kezdődik

Sokan tartanak a jógától, mert az olyan keleti, olyan misztikus, olyan más. Egy kitekert testű ember képe jelenik meg előttünk a jóga szó hallatára, vagy kismillió jógaszőnyegen egyensúlyozó hajlékony nőé. Pedig a jóga nem a szőnyegen kezdődik.

Ha hiszed, ha nem, már te is kipróbáltad anélkül, hogy tudtál volna róla. Ha olvastad a korábbi írásimat, tudhatod, hogy a jóga nem sport. Legalábbis ilyen egyszerűen nem definiálható.

Ha divatos akarnék lenni, azt mondanám, a jóga egy életérzés. Persze ez kissé lebutított magyarázat, de a lényegen nem változtat. Már csak az a kérdés, hogy mi is a lényeg.

 

A jóga lényege Te vagy!

 

Ha azt mondom, a krumplipucolás is lehet jóga, elhiszed? Ahogy egy séta, a gyerekekkel való játék, egy beszélgetés vagy egy könyvolvasás is. Hogy miért? Mert mindegyik tevékenységben lehet valami közös. Tudod, mi az?

Te. Te magad.

Mert a jóga belőled indul. Abból, hogy jelen vagy abban, amit csinálsz.

Vegyük példának a már említett krumplipucolást. Kell hozzá egy adag burgonya, tál, víz és persze kés vagy hámozó. Amikor krumplit hámozol, nagy valószínűséggel odafigyelsz, különben elvágnád a kezed. Persze lehet, hogy közben dudorászol, esetleg táncikálsz is, de mindenképpen odafigyelsz a kézmozdulataidra. Vagyis jelen vagy a cselekvésben. Ezt mai divatos kifejezéssel úgy is mondják, hogy mindfulness.

Vagy nézzük a könyvolvasást. Ez talán még jobb példa arra, amikor az ember belefeledkezik a tevékenységébe. Főleg egy magával ragadó olvasmány esetében. Ilyenkor te magad vagy a főszereplő és végigéled vele az eseményeket. De olvashatsz más jellegű írásokat is, amelyek teljesen kikapcsolnak. Ilyenkor is abban vagy benne, amit épp csinálsz, és nem azon agyalsz, hogy megint csöpög a csap.

Nos, a jóga lényege éppen ez. Ott lenni, teljes lényeddel jelen lenni abban, amit csinálsz. Sok édesanyának segítene, ha ezt az érzést, felfogást alkalmazni tudná a mindennapjaiban.

 

A jóga mindenhol ott van

A legtöbben ugyanis ziláltak, túlhajszoltak és mindig azon jár az agyuk, mi mindent kellene még csinálniuk. Ehelyett a kisgyermekük sírását, hisztijét hallgatják és kényszeredetten ülnek le vele játszani 10 percre. Mert hát ott a mosogatni való, a megszáradt ruhák, a behozott sár a padlón, stb. Pedig ha csak a Kicsire koncentrálnának egy fél órán keresztül, belefeledkezve a közös játékba (olvasásba, rajzolgatásba), maguk is teljesen megnyugodnának. Később pedig sokkal hatékonyabbak lennének. Nem beszélve a gyermekről, aki egy valóban rájuk figyelő édesanyától tanulhat nyugalmat.

A jóga tehát mindenhol jelen van, csak be kell engedni az életünkbe. Ha pedig már beengedtük, akkor élvezzük is az áldásos hatását. Ha pedig már eddig is eljutottunk, érdemes eljönni egy jógaórára is. Mondjuk hozzánk, a Harmónia Jóga Stúdióba. Mert a jóga harmóniája nálunk folytatódik. Csak ki kell próbálni.

 

Namaste

.