Félsz a jógától, mert nem érted a szanszkrit szavakat? Ne aggódj emiatt! Összegyűjtöttem a leggyakoribb kifejezéseket, amelyeket nálunk biztosan hallhatsz.

25 jóga kifejezés, amit ismerned kell

 

 

A jóga gyakorlásával automatikusan egy olyan világba kerülünk, amely távol áll az európai kultúrától. Sokan ezért is félnek belevágni. Nem beszélve azokról a szanszkrit kifejezésekről, amelyeket a jógaoktatók az órákon használnak. Lehet, hogy benned is van egyfajta gát, félsz emiatt. Megértem. Hiszen nem elég, hogy valami teljesen újba csöppensz, még idegenül is beszélnek hozzád.
Tapasztalatom szerint a kezdő jógásoknak az a legnagyobb gondjuk, hogy nem értik, mit is „hadoválunk” össze az órákon. Közben pedig végre kellene hajtaniuk a szanszkrit „vezényszavak” takarta utasításokat. Éppen ezért arra gondoltam, hogy a Harmónia Jóga Stúdióban leggyakrabban használt kifejezésekből összeállítok egy kis szószedetet, amihez mindig lesz lehetőséged visszanyúlni.

Jóga-nyelv a Harmónia Jóga Stúdióban

 

Nem magyarázom meg mélyebben a jelentéseket, hiszen mindent meg fogsz tanulni, érteni és tudni az órákon. Itt a honlapon is megtalálsz jó pár részletesebb magyarázatot bizonyos kifejezésekre. A különböző gyakorlatok neveit sem soroltam fel, mert az órán – gyakorlás közben – sokkal hamarabb megtanulod majd, mintha leírva látnád. A célom jelenleg inkább az, hogy legyen egy általános alapismeret a fejedben a jógával kapcsolatban. Hogy ráérezz a szanszkrit hangzásra és ne idegenkedj tőle. Mert hiszem, hogy így könnyebben áttöröd azt a kis gátat, ami emiatt benned van.

A könnyebbség kedvéért ABC-rendben írtam le a legáltalánosabb 25 kifejezést, amelyekkel biztosan találkozhatsz nálunk.         

  1. Adho mukha svanasana: lefelé néző kutyapóz, nincs jógaóra e nélkül az ászana nélkül?
  2. Ájurvéda: India több mint ötezer éves hagyományos, természetes orvostudományi rendszere
  3. Ashtanga: Az astanga szó szanszkrit jelentése „nyolc ág”, nyolc végtag. Ez egy nyolcágú jógarendszer
  4. Ászana: Szó szerint elhelyezkedést jelent. Stabil, kényelmes póz, ülésmód, a jóga egyik lépcsőfoka.
  5. Bandha: Zár, megkötés, elzárás; összeszorítjuk, összehúzzuk az izmainkat, hogy megállítsuk vagy irányítsuk a pranat.
  6. Csakrák: Szó szerinti jelentése kerék. A csakrák az emberi testben elhelyezkedő pszichikai energia központok.
  7. Csaturanga: Szó szerint 4 végtagot jelent. Van egy ilyen nevű (4 részből álló hadsereg) sakkszerű játék is. A jógában a csaturanga egy ászana, egy póz.
  8. Csikitsza: Terápiát jelent, a fizikai test rendbetételére szolgál.
  9. Dristi: A figyelem fókuszálása. Eleinte ezt a tekintet rögzítésével oldjuk meg.
  10. Hatha: A szervezet megtisztítását, egyensúlyát és a testi funkciók optimális hatékonyságát elősegítő gyakorlatok rendszere. Szó szerint napot és holdat jelent.
  11. Iyengar: Híres indiai jógi:
  12. Jin és jang: Jelentésük „a hegy árnyékos oldala”, illetve „a hegy napos oldala”. Egymással ellentétben levő tulajdonságokat és formákat, de egymásba való átalakulásukat is jelenti.
  13. Jóga: Jelentése: összekapcsolni, egyesülni (a Legfelsőbb Lénnyel)
  14. Kundalini: Testünk kozmikus életereje, látens energia. A gyökér-csakrában összetekeredve alvó kígyó.
  15. Mudra: Szimbolikus vagy szertartásos kézmozdulat, kéztartás a hinduizmusban és a buddhizmusban.
  16. Nádi: Asztrális energiapálya.
  17. Nalini: Lótusz, a lótuszvirágok összefoglaló neve. Jelképezi a tisztaságot és a szépséget. Másik jelentése a bölcsesség anyja.
  18. Namaszté: Üdvözlet
  19. Prána: Univerzális életerő, energia, lélegzet.
  20. Prána nádi: Energiacsatorna, amelyben a prána áramlik.
  21. Pránajáma: Légzésirányítás.
  22. Sushumna nádi: A középsõ energiacsatorna, amely a gerincet követi és a Kundalinit szállítja.
  23. Szamádhi: A meditáció legmagasabb foka.
  24. Uddzsáji légzés: Hangos, győzedelmes, diadalmas légzés.
  25. Vinyasza: Jelentése tudatosan összekötni, vagyis tudatosan összekötött folyamatot jelent.

 

 

Namaste

.