Félsz a jógától, mert nem érted a szanszkrit szavakat? Ne aggódj emiatt! Összegyűjtöttem a leggyakoribb kifejezéseket, amelyeket nálunk biztosan hallhatsz.
25 jóga kifejezés, amit ismerned kell
A jóga gyakorlásával automatikusan egy olyan világba kerülünk, amely távol áll az európai kultúrától. Sokan ezért is félnek belevágni. Nem beszélve azokról a szanszkrit kifejezésekről, amelyeket a jógaoktatók az órákon használnak. Lehet, hogy benned is van egyfajta gát, félsz emiatt. Megértem. Hiszen nem elég, hogy valami teljesen újba csöppensz, még idegenül is beszélnek hozzád.
Tapasztalatom szerint a kezdő jógásoknak az a legnagyobb gondjuk, hogy nem értik, mit is „hadoválunk” össze az órákon. Közben pedig végre kellene hajtaniuk a szanszkrit „vezényszavak” takarta utasításokat. Éppen ezért arra gondoltam, hogy a Harmónia Jóga Stúdióban leggyakrabban használt kifejezésekből összeállítok egy kis szószedetet, amihez mindig lesz lehetőséged visszanyúlni.
Jóga-nyelv a Harmónia Jóga Stúdióban
Nem magyarázom meg mélyebben a jelentéseket, hiszen mindent meg fogsz tanulni, érteni és tudni az órákon. Itt a honlapon is megtalálsz jó pár részletesebb magyarázatot bizonyos kifejezésekre. A különböző gyakorlatok neveit sem soroltam fel, mert az órán – gyakorlás közben – sokkal hamarabb megtanulod majd, mintha leírva látnád. A célom jelenleg inkább az, hogy legyen egy általános alapismeret a fejedben a jógával kapcsolatban. Hogy ráérezz a szanszkrit hangzásra és ne idegenkedj tőle. Mert hiszem, hogy így könnyebben áttöröd azt a kis gátat, ami emiatt benned van.
A könnyebbség kedvéért ABC-rendben írtam le a legáltalánosabb 25 kifejezést, amelyekkel biztosan találkozhatsz nálunk.
- Adho mukha svanasana: lefelé néző kutyapóz, nincs jógaóra e nélkül az ászana nélkül?
- Ájurvéda: India több mint ötezer éves hagyományos, természetes orvostudományi rendszere
- Ashtanga: Az astanga szó szanszkrit jelentése „nyolc ág”, nyolc végtag. Ez egy nyolcágú jógarendszer
- Ászana: Szó szerint elhelyezkedést jelent. Stabil, kényelmes póz, ülésmód, a jóga egyik lépcsőfoka.
- Bandha: Zár, megkötés, elzárás; összeszorítjuk, összehúzzuk az izmainkat, hogy megállítsuk vagy irányítsuk a pranat.
- Csakrák: Szó szerinti jelentése kerék. A csakrák az emberi testben elhelyezkedő pszichikai energia központok.
- Csaturanga: Szó szerint 4 végtagot jelent. Van egy ilyen nevű (4 részből álló hadsereg) sakkszerű játék is. A jógában a csaturanga egy ászana, egy póz.
- Csikitsza: Terápiát jelent, a fizikai test rendbetételére szolgál.
- Dristi: A figyelem fókuszálása. Eleinte ezt a tekintet rögzítésével oldjuk meg.
- Hatha: A szervezet megtisztítását, egyensúlyát és a testi funkciók optimális hatékonyságát elősegítő gyakorlatok rendszere. Szó szerint napot és holdat jelent.
- Iyengar: Híres indiai jógi:
- Jin és jang: Jelentésük „a hegy árnyékos oldala”, illetve „a hegy napos oldala”. Egymással ellentétben levő tulajdonságokat és formákat, de egymásba való átalakulásukat is jelenti.
- Jóga: Jelentése: összekapcsolni, egyesülni (a Legfelsőbb Lénnyel)
- Kundalini: Testünk kozmikus életereje, látens energia. A gyökér-csakrában összetekeredve alvó kígyó.
- Mudra: Szimbolikus vagy szertartásos kézmozdulat, kéztartás a hinduizmusban és a buddhizmusban.
- Nádi: Asztrális energiapálya.
- Nalini: Lótusz, a lótuszvirágok összefoglaló neve. Jelképezi a tisztaságot és a szépséget. Másik jelentése a bölcsesség anyja.
- Namaszté: Üdvözlet
- Prána: Univerzális életerő, energia, lélegzet.
- Prána nádi: Energiacsatorna, amelyben a prána áramlik.
- Pránajáma: Légzésirányítás.
- Sushumna nádi: A középsõ energiacsatorna, amely a gerincet követi és a Kundalinit szállítja.
- Szamádhi: A meditáció legmagasabb foka.
- Uddzsáji légzés: Hangos, győzedelmes, diadalmas légzés.
- Vinyasza: Jelentése tudatosan összekötni, vagyis tudatosan összekötött folyamatot jelent.
.
Legutóbbi hozzászólások