Ne zárkózz be, jógázz! A jóga beindítja az öngyógyító folyamatokat és erősíti az immunrendszert. Most erre van szükséged! A stúdiónkban biztonságban vagy.
Immunrendszer erősítése jógával
A Covid itt van, és valószínűleg – mint eddig minden vírus – marad is. Pont ezért lenne olyan fontos, hogy megerősítsük az immunrendszerünket, azaz magunkat lelkileg és testileg egyaránt. A jóga azt mondja, törekedjünk az egyensúlyra, mert csak így élhetjük a napjainkat békében, szeretetben és boldogságban. A Harmónia Jógastúdió ezért nem zár be, hanem mindent megtesz annak érdekében, hogy biztonságos közegben tapasztald meg a jóga erejét és hatását. Hogy ne félelemben, hanem belátón és felelősségteljesen élhess ebben nehéz időszakban is. Mutatom, hogyan vigyázunk rád a jógaórákon.
Biztonságos közeg a Harmónia Jógastúdióban
Minden szükséges óvintézkedést meghoztunk és még annál is továbbmentünk.
- Első lépésként – természetesen nemcsak a Covid idején – naponta többször is fertőtlenítünk.
- Érintésmentes, alkoholos-teafás kézfertőtlenítőt helyeztünk ki, és
- a törölközőket lecseréltük papírtörlőkre.
- A jógamatracokat szintén rendszeresen fertőtlenítjük, de ha hozol sajátot, ahhoz is adunk külön fertőtlenítős tisztítókendőt, hogy az óra előtt még egyszer áttörölhesd.
- Illóolajos diffúzor és egy ózongenerátor is gondoskodik a stúdió levegőjének folyamatos tisztításáról, hogy valóban nyugodt lehess.
Ha még mindig úgy érzed, ez nem elég, hiszen emberek közé mész, akkor szeretnélek megnyugtatni:
Az órán résztvevők létszámát is lecsökkentettük annak érdekében, hogy biztosíthassuk a megfelelő távolságot köztetek. Ennél többet azonban nem tehetünk. Illetve mégis.
Hogyan segít a jóga az immunrendszer megerősítésében?
A jóga már önmagában is beindítja az öngyógyító „folyamatokat”, bármilyen testi vagy lelki gondjaid is legyenek. Ezen felül erősíti az immunrendszert is, hiszen a különböző csakrákra irányuló ászanák, a célzott gyakorlatsorok és a jóga életmódjának útmutatásai mind-mind az egészségünket szolgálják.
A Covid ellen úgy lehet a legjobban védekezni, hogy megerősítjük az immunrendszerünket és betartunk minden óvintézkedést. Ez utóbbi esetében azonban hiba lenne a bezárkózásra gondolnod, és azt is elmondom, miért.
Nem az elszigetelés a legjobb védekezés
A Covid, mint minden más vírus, észrevétlenül támad. Ha azonban erős az immunrendszered, a negatív hatásait csökkentheted. Az immunrendszered megerősítéséhez azonban
- egészségesen kell étkezned,
- gondoskodnod kell a megfelelő mennyiségű vitaminbevitelről és
- mozgással is karban kell tartanod a testedet, no meg persze a lelkedet is.
Ne felejts el, hogy a mozgás a legtökéletesebb stresszlevezető, amire ilyen súlyos járványidőszakban külön szükséged van. De ugyanígy elengedhetetlen, hogy emberekkel is találkozz, hiszen társas lények vagyunk; egymás nélkül nem tudunk élni. A bezárkózás elmagányosodáshoz, lassú befelé forduláshoz, végső soron pedig akár súlyos depresszióhoz is vezethet.
Erősítsd meg magad! Erősítsd meg az immunrendszeredet és gyere el a Harmónia Jógastúdióba. Vigyázunk rád!
Néhány személyes ajánlás, melyeket én is használok:
- Természetes védelem illóolajokkal: www.panarom.hu, www.doterra.com
- Magas minőségű GAL vitaminok: www.gal.hu
- Családbarát aromadiffúzorok: Dunaharaszti Sószoba és Aromaszaküzlet
- Online jógaórák, tanfolyamok: Selfness jóga Medvegy Gergellyel
Szeretettel várlak.
NAMASTE
Egy szép cikk, amely kiemelkedik az interneten található hasonlók közül. Hála neki, érdeklődtem a téma iránt, és biztosan további bejegyzéseket fogok olvasni tőled. Valami úgy érzi, hogy nem fogom megbánni, 🙂