Vannak, akik szerint a pozitív gondolkodás nem vezet eredményre, mások pedig egyenesen butaságnak tartják. Nekünk van egy másik válaszunk is.
Bullshit vagy sem a pozitív gondolkodás?
Legutóbb már célozgattam a pozitív gondolkodásra, amikor is arról írtam, hogy hogyan kergesd el a negatív gondolatokat. Akkor azonban arra nem tértem ki részletesen, miért is olyan fontos ez és miért létszükséglet a pozitív gondolkodás elsajátítása. De vajon tényleg az? Nem csak egy újabb felkapott divatirányzat, amelyet ciki nem hangoztatni? És vajon a jógázók is a pozitív gondolkodás képviselői?
Pozitív gondolkodás vagy pozitív pszichológia?
Először is azt szeretném tisztázni, hogy mi, akik jógával foglalkozunk és a jógát tanítjuk, nem emeljük ki lépten nyomon a „pozitivitást”. Úgy vagyunk ezzel, mint minden alapvető dologgal. Aki a jóga tanai szerint él és követi Patandzsali 8 lépcsőjét, egyértelműen nyitott szívvel és tiszta szemlélettel áll a világhoz. Akár már ezt is nevezhetnénk pozitív gondolkodásnak, de ez mégsem az.
Két irányzat áll ma a világban egymással szemben:
- a pozitív pszichológia és
- a pozitív gondolkodás, azaz a vonzás törvénye.
A pszichológusok többsége ez utóbbit erősen megkérdőjelezni, mert szerintük a vonzás törvényén alapuló pozitív gondolkodás könnyen félreviheti az embert. Ha belegondolunk, van igazságuk benne.
A pozitív gondolkodás ártalmas?
Hiszen, ha ezek alapján csak és kizárólag a jó dolgokra vagyunk hajlandók gondolni és csak azokkal akarunk foglalkozni, elbagatellizálhatjuk olyan negatívumok jelentőségét, amelyek kikerülhetetlenek az életünkben. Olyasmire gondolok, mint amikor valaki súlyos beteg, de azt hiszi, hogy pusztán a gondolkodása erejével meggyógyulhat. A hozzáállás nagyon fontos, valóban, de nem minden esetben helyettesítheti – ahogy jelen esetben sem – a gyógyszerek hatását.
A pozitív pszichológia tehát nem a pozitív gondolkodás vonzáserejét dicsőíti, hanem sokkal inkább az emberek erősségére épít. Tudod, amit mi is teszünk az óráinkon, de a blogcikkeinkben is. Az a lényeg, hogy megkeressük benned a legjobb erényeket, tulajdonságokat és arra építve erősítjük meg a személyiségedet.
A jóga pozitív „gondolkodása”
A bölcs jógik tökéletesen tudják és látják, hogy melyek az ember legfőbb erősségei és mind a jóga tanaival, mind az ászanákkal arra törekszenek, hogy mindenki a lehető legelégedettebben élhesse élete.
A pszichológusok szerint az embereknek 24 erőssége van, amelyeket 6 erénybe lehet besorolni. Ezek az erények a következők:
- Bölcsesség és tudás: kreativitás, kíváncsiság, nyitott gondolkodás, tanulás szeretete, távlatok, innováció
- Bátorság: bátorság, kitartás, becsületesség, életerő
- Emberiesség: szerelem, kedvesség, társas intelligencia
- Igazságosság: állampolgárság, becsületesség, vezetés
- Mértékletesség: megbocsátásés könyörületesség, alázatosság, óvatosság, önkontroll
- Kitűnőség: a szépség megbecsüléseés kiválóság, hála, remény, humor, spiritualitás
Ha megfigyeled, nincs új a nap alatt, vagyis ők is azokat a dolgokat tartják fontosnak, amelyeket a jóga. Hogy ez a 6 erény lehetne-e több vagy kevesebb, azt nem tisztem eldönteni és nem is akarom. Azt vallom viszont, hogy a fenti erősségekre, erényekre építve az életünket tiszta és jó mederbe terelhetjük.
Mi kell a boldoguláshoz?
Ehhez elengedhetetlen, hogy higgyünk a jóga tanításának, higgyünk magunkban és higgyünk abban is, hogy megváltoztathatjuk az életünket. Hogy ez már egyfajta pozitív gondolkodás? Az. A miénk, itt, a Harmónia Jógastúdióban. A tiéd milyen? Te mit teszel a saját boldogságod, boldogulásod érdekében?
NAMASTE
Legutóbbi hozzászólások